Rendezõk és Segítõink

Tisztelt Látogató!

Ezen az oldalon mutatkoznak be a rendezõk és mutatjuk be segítõinket.  Amennyiben végignézzük a listát, örömmel tölt el bennünket, hogy ennyi lelkes ember él Monoron. Évrõl-évre bõvül tamogatóink és segítõink köre akik nélkül képtelenek lennénk rendezvényünket sikeresen és biztonságosan lebonyolítani. Segítõink társadalmi szervezetek, magánemberek dolgoznak rendezvényünk sikeres lebonyolításáért, a versenyzõkért és nem utolsó sorban a Strázsa-hegy népszerûsítéséért, mindeközben egy újabb közösség kovácsolódik.

Üdvözlettel
Kugel György

Köszöntöm a Kedves Látogatót!

Valamit kitalálni, újat alkotni egy közösség életében, nehéz dolog. Megvalósítani, végig vinni nagy erõfeszítés. Elfogadtatni, hagyománnyá tenni komoly siker.
A Strázsahegyi Tekerõ szervezõi arra a feladatra vállalkoztak, hogy hagyományt teremtsenek, közösséget építsenek. Várost, a környezetét népszerûsítõ látványos sportversennyel, ami kapcsolódik a hagyományos rendezvényekkel. Fogjunk össze, segítsünk, hogy immáron harmadik alkalommal kitûzött célt elérhessék. Monor további fejlõdésére a földrajzi helyzet biztosíték. Mi adjuk kistérség központját, a 4-s fõút mellett, a Ferihegyi repülõtértõl 20 km távolságra élünk. A Fõváros közelsége lehetõséget ad arra, hogy az élvezzük a közeli világváros minden szolgáltatását, kínálatát, ugyanakkor otthonaikban csendes, nyugodt környezetben pihenhessünk. Jól mûködõ bölcsõde, óvodák, általános és középiskolák, zeneiskolák, nyelviskolák biztosítják a közel négyezer fiatal nevelését, oktatását. Sportlétesítményeink a labdajátékoktól a küzdõsportágakon át az úszásig lehetõséget nyújtnak a testmozgásra, a versenyszerû sportolásra.
A jövõnkhöz azonban nem elég az intézmény hálózat, az utcák, az épületek. Az itt élõk közössége, az emberi kapcsolatok, az összetartozás, az összefogás lehet a legnagyobb fejlesztõ erõnk. Ehhez ki kell használni a lehetõségeinket. A Strázsahegy lankáin a szõlõk, a pincék között jelentõs a szõlõtermesztés, a borászkodás, lehetõséget teremtve a fizetés kiegészítésre, a tartalmas közösségi életre, a hagyományok ápolására. Mindezt helyi Gazdakör és Borrend segíti, szervezi. A hegy tavaszi nagy ünnepe az Orbán nap. Ilyenkor a benépesednek a pincék, az utak. Gazdák és vendégeik köszöntik a jó idõt, értékelik az elõzõ év termését. Egész nap programok várják az érdeklõdõket. Várjuk a fiatalokat, kevésbé fiatalokat, mindenkit, akit a sport, a mozgás e formáját kedveli.

Versenyezzenek, ismerjék meg Monor hangulatos dombjait, pincéit.
Élvezzék a pince hegy vendégszeretetét, az ünnep, a közösség hangulatát.
Kérem, látogasson el honlapunkra és nézze meg városunkrot készült


Pogácsás Tibor
polgármester

Monor Környéki Strázsa Borrend

Monor Környéki Strázsa Borrend nevében szeretettel köszöntök miden kedves érdeklõdõt. A monori Strázsa-hegyen 965 borpice található. E páratlan szépségû pincefalu bemutatása, a tömegsport népszerûsítése érdekében rendezzük meg immáron harmadik alkalommal a Strázsahegyi Tekerõ Amatõr Terep Kerékpárversenyt. Legfõbb célunk ezzel, hogy tovább népszerûsítsük a 187 méter magas Strázsa-hegy szépségét, dimbes-dombos útjait és a rajta termõ díjakkal elismert borokat.
Ezen túl szeretnénk, ha a sport kategóriában mind több hazai és akár külföldi versenyzõ is indulna a felajánlott értékes trófeákért, a versenyzés öröméért.
Pincefalunk népszerûsítése kapcsán mutatjuk be a vendégváró Pincéinket, ahol kulturált környezetben fahordós érlelésû minõségi borok fogyaszthatók.

Legyen a vendégünk Ön is!

Maradjon nálunk a versenyt követõ Orbán-napi rendezvényünkön és élvezze a színvonalas mûsorokat!

Tisztelettel:
Bodor János
Nagymester

Giant-Gyömrõ Kerékpáros Szakosztály

A Giant-Gyömrõ Keékpáros Szakosztály célja és feladatai közé tartozik a kerékpársport mint tömegsport népszerûsítése, és koordinálása, e célt szolgáló sportesemények, és versenyek szervezése.
Szakosztályunk nagy lelkesedéssel támogat minden olyan törekvést amely az egészséges életmód népszerûsítését szolgálja. Részünkre megtiszteltetés, hogy a Monor Strázsahegyi Borrend immáron harmadik alkalommal is felkérte szakosztályunkat az Orbán napi rendezvénysorozat részeként, a III Strázsahegyi Amatõr Terep Kerékpárverseny megrendezésében való közremûködésre.

Ezen a nyáron nagy lehetõséget és egyben nagy feladatot kapott szakosztályunk. Gyömrõrõl indul a Magyar Kerékpáros Körverseny!!  Versennyel kapcsolatos infók olvashatók a DCG Tour - Tour De Hongrie Honlapján honlapján.

Sajtótájékoztató és az elit csapat bemutatása itt!

Budai Sándor


Bodor Borház

Már hatéves koromtól kezdve a nagyapám mögött bukdácsoltam a szõlõben. Mindig az életkoromnak megfelelõen bízott rám feladatokat a szõlõben és a pincében. Hálás szívvel gondolok rá...

Önállóan 1971-ben kezdtem borászkodni az iskolai tanulmányaim befejeztével. A családi birtokot 1988-ban alakítottuk át a mostani formájára, feleségemmel Zsuzsa asszonnyal. Legnagyobb boldogságomra, mellettem csetlik-botlik és segít az unokám, Marci. A Gödöllõi-dombság délkeleti lejtõjén lévõ szõlõskert kitûnõ fekvésével, egyedi mikroklímájával ízletessé érleli az itt termelt szõlõt. A vendégváró monori pincék között mi is várjuk a kikapcsolódásra vágyó, minõségi bort kedvelõ borbarátokat, turistákat. Hagyományokat õrzõ, hangulatos környezetben, fahordós érlelésû minõségi borokat fogyaszthat nálunk.

 

Kérem látogasson el pincészetem honlapjára!

Kerbor Kft.

Köszöntöm Önt, engedje meg, hogy bemutassam a jeles hagyományokkal rendelkezõ Száraz-hegyet , a Gödöllõi Dombságnak ezen a varázslatosan szép vidékét és gazdaságunkat.
A száraz-hegyi szõlõ és bortermelést az 1700-as évektõl jegyzik. Akkoriban az Egri érsekség volt a birtok gazdája.

Ma kereken 700 hektáron gazdálkodunk. Fõ ágazatunk a szõlõtermesztés. A Cserszegi fûszeres a Rajnai- és az Olaszrizling, a Zöldvertelíni, a Rizlingszilváni, a Karát, a Chassellas, az Ottonel muskotály, a Kékfrankos, a Zweigelt, a Kadar, a Kékoportó és kis mennyiségben a különféle csemegeszõlõk adják a valóban széles választékunkat....

Kérem látogasson el Cégunk honlapjára!

Kis-Pál Károly pincészete

Czeglédi György pincészete

Nagy öröm számomra, hogy családommal birtokba vehettük a közel eredeti formájában felújított pincénkent. Mint borászanak, legfõbb feladatom, hogy hagyományos magyar fajtákból telepítsem szõlõmet.
Hegybíróként törekszem, hogy segítsem a monori szõlõ és bortermelõk szakmai tevékenységét, munkáját.

Csuzi családi pincészet

Szeretnénk Önöknek bemutatkozni és felkelteni érdeklõdésüket, hogy kedvet csináljunk egy találkozóhoz az ízlésesen kialakított, gyönyörû környezetben lévõ pincénkben, a Strázsa-hegyen.

Szõlõ- és bortermeléssel foglalkozunk.

A pincénk elõtt lévõ ezer almafa és a gyümölcsös, mely szezonjában kínálja õszibarackját, nyári almáját, csemegeszõlõjét, és szinte egész évben téli almáját, ezzel egészítjük ki kínálatunkat kedves vendégeink számára.
Szõlõterületünk közel kéthektáros, amely Monor Száraz-hegyi területén fekszik. Két fõ fajtával foglalkozunk, Olaszrizlinggel és Kékfrankossal. Az ezekbõl készült borok a legjellemzõbbek, de minden évben készítünk valami különlegességet.
Így Pl. a késõi szüretelésû Olaszrizling, a Cserszegi fûszeres és a Karát.

Berki István pincészete

A szüleim már az öreg pincében közel fél évszada borászkodtak Monoron. Családommal ma is sok örömet találunk a szõlészkedési tapasztalatok õrzésében, továbbfejlesztésében. Szõlõskertemben kordonos mûveléssel termesztem a hagyományos fajtákat. Pincémben családommal együtt szivesen látom vendégül barátaimat, a kellemes aromájú bor remek kisérõje összejöveteleinknek

Tóth László pincészete

Lukácsy György pincészete

Ambrózi Pál Pincészete

Takács Endre pincészete

SEGÍTŐINK

 

Nagycsaládosok Monori Szervezete (nevezések bonyolítása).
Vezetõ: Szõnyiné Gábor Mária

Monori Fiatalok Fejlõdéséért Egyesület (plakátok és ismertetõ anyagok terjesztése).
Vezetõ: Szentirmay Cecília

Polgárõr Egyesület Monor (pálya biztosítás).
Vezetõ: Háry József

Polgárõr Egyesület Monorierdõ (pálya biztosítás).
Vezetõ: Pozbai Tibor Barnabásné

Monori Rendõrkapitányság (útvonal biztosítás és felügyelet).
Vezetõ: Kelemen József r. alezredes

Monori Tûzoltóság (molinók kihelyezése).
Vezetõ: Székely Attila alezredes

Budapest Bank monori fiók dolgozói (nevezések bonyolítása).
Vezetõ: Madarasi Ágnes

Gemini TV (filmkészítés a versenyrõl, riportok).
Vezetõ: Sipos Tamás

Dr. Keresztúri Imre (orvosi ügyelet)

Kocsis János és Baráti társasága (kiskör versenyének teljes bonyolítása)

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületének Monori Csoportja (Mentõ biztosítás).
Vezetõ: Topál Józsefné

Lendvai Endre pincészete (adatfeldolgozási hely biztosítása)

Bódi Attila (szállítás)

842. sz. Benedek Elek Cserkészcsapat (pálya biztosítás).
Vezetõ: Nagy László

Vladár Zoltán (motoros kiséret)

Vitéz Attila (fotó)

Fekete Benõ (fotó)

Sztodola Balázs (fotó)

Bokrosné Völgyesi Erika, Vereszkiné Teleki Gizella, Rendekné Kovács Éva 
(B&K Kft. adminisztráció )

Varga Gábor, Vereszkiné Teleki Gizella ( B&K Kft. grafikai munka)

Török György, Dobrovicz József, Árki István ( B&K Kft. informatika)

Williams TV.. Vecsés
Vezetõ: Kortye Vilmos
 

NE-VA-DA Sí és Kerékpárszervíz

  • Sí és snowboard értékesítés, kölcsönzés és javítás.
  • Síoktatás szeptembertől áprilisig a fogarasi síiskolában
  • Új és használt sífelszerelések, kiegészítők értékesítése
  • Kerékpárok javítása · Kelly’s és Power kerékpárok forgalmazása, igény esetén más márkák is
  • Kerékpár-kiegészítők értékesítése
  • Teniszütők húrozása

Elérhetőségünk: 2200 Monor, Kapisztrán u. 3.
                      Tel: 0629 413 844
                      Mobil: 0670 213 5451
Nyitvatartás: H., K., Cs., P: 14-19 óráig
                  Szerdán: 8-19 óráig

Budapest Bank Monor

A Budapest Bank monori fiók dolgozói Madarasi Ágnes vezetésével harmadik alkalommal segítõként dolgoznak versenyünk regisztrációjának sikeres lebonyolításáért.

Köszönjük a hozzáértõ és lelkes segítséget, tényleg igaz ami a póló hátán írva vagyon.