Támogatók
Tisztelt Látogató!
Nem egyszerû dolog egy baráti körben felmerült ötletet immáron harmadik alkalommal elvinni a megvalósulásig, különösen akkor ha a szükséges anyagi források nem állnak rendelkezésre. Mit tehet ilyenkor az aki meg akarja az ötletét valósítani? A helyi közösséghez fordul, hogy segítsenek. Mi is ezt fogjuk tenni, Elõadjuk szándékunkat és reméljük, hogy a a Cégek, Magánvállalkozók és a segítõ Szervezetek mellénk fognak állni, álldozatot hoznak a lehetõségeikhez mérten.
Nagy a felelõségünk, mert ígérünk, agitálunk és hiszünk benne, hogy megcsináljuk. Reméljük, hogy a névsor hosszú lesz és a lokálpatrióta Cégtulajdonosok, Szervezetek mellénk állnak és segíteni fognak.
A mi kötelességünk most, hogy sikerre vigyük a versenyt és az eddigi nem túl hosszú hagyományunkat folytassuk.
Köszönjük a Rendezõk és a monori Polgárok nevében.
Tisztelt leendõ Támogatónk!
Kérjük töltse le az alábbi anyagot, amelyben tájékoztatjuk, hogy milyen formában és hogyan tudjuk fogadni támogatásukat. Borrendünk kiemelten közhasznú egyesület, így a támogatásokról igazolást tudunk kiadni.
Mérlegében a kiemelten közhasznú egyesületekre vonatkozó szabályok szerint veheti figyelembe a számunkra biztosított támogatás összegét.
Elõre is köszönjük, hogy támogatásával hozzájárul versenyünk sikeres lebonyolításához, az általunk oly kedvelt Strázsa-hegy népszerûsítéséhez, egy jó közösségi együttléthez és nem utolsó sorban a monori fiatalak és idõsebbek megmozgatásához.
Újabb lehetõséget kínálunk Támogatóinknak!
A Támogatóink által megadott hiredetési és elérhetõségi anyag felkerül a Monor Gazdasága internetes szaknévsorba is. A szaknévsor elérhetõ még a Monor Város honlapjáról a "Városunk gazdasága" menüpont felõl, valamint az EcoFact Kft. "Monor Gazdasága" menüpont felõl is.
Köszönettel
Kugel György
KIEMELT TÁMOGATÓINK BEMUTATKOZÁSAI
Budapest Bank
A Budapest Bank-csoport tulajdonosai közt a GE Capital stratégiai befektetõként meghatározó szerepet játszik a bank irányításában. A Budapest Bank többségi tulajdonosa a GE Capital, amely a bank részvényeinek 98,78 százalékát tulajdonolja. A fennmaradó részvények kisbefektetok kezében van.
A General Electric (GE) a világ legnagyobb piaci értéku vállalata, a Forbes Cégtoplista 500-as vállalati rangsorában az elso helyen áll. 110 éves múlttal rendelkezik, és a világ 100 országában van jelen.
B&K Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
A mai gazdasági környezetben minden szervezet életben maradásának alapvetõ feltétele a megújulási készsége, amelynek meg kell nyilvánulnia többek között a termékválasztékában is. Amennyiben Ön most ide kattint, akkor honlapunk újdonságok oldalára kalauzoljuk. Az ott látható termékek azok amelyek az utóbbi idõben beépítettük választékunkba.
TÁMOGATÓINK
Akik már elõre segítettek!
A II. Lovagi Lakoma és Borász Bállal kapcsolatos szép emlékek mellett, mindenképpen szót kell ejtenünk azokról a szervezetekrõl, vállakozásokról és személyekrõl, akik áldozatos munkája nélkül, nem jöhetett volna létre ez a nagyszerû, és céljait tekintve is példaértékû esemény. Mindenek elõtt, köszönetet mondunk a La Fiesta Party Service-nek, mert szakmai hozzáértésük ismételten rendkívül nagy segítséget jelentett számunkra. Továbbá köszönjük a résztvevõ éttermek támogatását, hiszen étkeiknek hála, a jó borok mellett, a lakoma is osztatlan sikert aratott. Támogatóink segítségével tudtuk rendezvényünket sikerre vinni, elérni kettõs célunkat, miszerint ismételten egy színvonalas és hangulatos estét teremtve megteremtettük versenyünk szervezéséhez szükséges induló anyagi fedezetet. Kérjük látogasson el Borrendünk honlapjára, ott a rendezvényeink oldalon képekben és filmben is ízelítõt kaphat a nagyszerû estérõl és támogatóinkról. És még itt a Program is.
Giant-Gyömrõ Kerékpáros Szövetség
Bemutatkozás
2003-ban alakult kerékpáros szakosztályunk, amely 2004 tavaszától viseli a GIANT-Gyömrõ nevet, amióta a Neuzer Kft (GIANT, Neuzer, Altrix kerékpárok forgalmazója illetve gyártója) támogatását is élvezhetjük.
Mind a mountainbike, mind az országúti szakág megtalálható egyesületünknél.
Szakosztályunk vezetõje Budai Sándor, MTB szakág vezetõje Kecskés Zsolt, míg az országúti szekciót Kurunczi Zoltán vezeti, a szakmai munka irányítását 2006 õszétõl Pais Péter helyett - akinek ezúton is köszönjük eddigi munkáját - Palotai Gabriella veszi át.
Hegyessy Nyerges Hotel
Szállodánkhoz hatalmas erdõterület tartozik, mely ideális hely sétákhoz a friss levegõn. Mesterségesen kialakított tavunk és a szálloda parkja optimális helyszín esküvõi fotók készítéséhez.
Kérjük látogasson el hozzánk!
KK Kavics Beton
Vigyen színeket és meglepõ formákat életébe! Bármilyen külsõ felületet szebbé, otthonosabbá tehet térköveink, támfalelemeink segítségével. Klasszikus formák, rusztikus felületek vagy a modern elrendezések vonzzák? Elképzelését nem tudta eddig megvalósítani? A KK Kavics Beton ötletére nyújt megoldást...
Kérjük látogasson el honlapunkra!
Vidéki Roller Kft.![]()
CIB Bank
A CIB Bank Zrt. Monoron a Kossuth u. 88. sz. alatt, a buszmegálló közvetlen szomszédságában, a Fõtéri Patika mögött nyitotta meg fiókját...
Erste Bank Monor
Az ERSTE BANK HUNGARY NYRT. a nemzetközi Erste Bank Csoport tagja, amelynek anyaintézete a száznyolcvan éves hagyományokkal rendelkezõ osztrák Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG. Az Erste Bank 1997 óta van jelen Magyarországon, és országos hálózatában kimagasló színvonalú pénzügyi szolgáltatások teljes sorát nyújtja lakossági és vállalati ügyfeleinek egyaránt.
Bramac Bemutatóház
Tetõfedések, emelt szinten vizsgázott tetõfedõkkel. Építõanyag márkakereskedelem: építkezéshez, felújításhoz minden egy helyen! Kínálatunkból: redõnyök, nyílászárók, szúnyoghálók, tetõtéri ablakok, tetõcserepek és tetõzsindelyek.
Bramac Bemutatóház
H-2200 Monor, Kossuth L. u. 110. (Kistói úttal szemben)
Nyitvatartás: H-P: 8-16, Szo: 8-12
Ács és faanyag szaktelep
H-2200 Monor, Kossuth L. u. 211.
Nyitvatartás: H-P: 7-17, Szo: 7-13
Tel./Fax: (06 29) 411 779
További információk: Bramac Bemutatóházban
Sintár Földgépszolgáltató Kft.
2200 Monor Katona J. u. 16.
tel/fax: 29 413-402
Mobil: 20 9443-121
E-mail: sintar@axelero.hu
Kefa-Brush Kft.
Ami a háztartásban kell...
Vállalatunk háztartási kefetermékek és egyéb háztartási eszközök, valamint mûszaki, ipari kefetermékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Kínálatunkban az alábbi termékek találhatók meg:
HYEXX Géptervezõ és Kivitelezõ Kft.
Cégünk 1994-ben alakult. A cég fõ profilja komplex egyedi célgépek, készülékek, szerszámok tervezése és kivitelezése. Vállalatunk magas fokú szervezettsége lehetõvé teszi az Önök igényeinek egy kézbõl történõ, testreszabott, gyors és rugalmas kielégítését.
Ilzer Sörgyár Rt.
Az Ilzer Sörgyár Rt. története a németországi Passau városában 1318 óta mûködõ Innstadt Brauerei fõ termékének az Innstadt sörnek az importjával kezdõdött 1991-ben. Egy évvel ezután a gasztronómiában is megjelent az Innstadt név a budapesti Spartacus Sörözõ megnyitásával. 1993-ban a Magyar Nagydíjon állt fel az elsõ Innstadt sörsátor és még ebben az évben elkezdõdött a sörgyár építése Monoron. A következõ évben az Innstadt márkát már a magyarországi gyárban is elõállították szigorúan betartva a nagy hagyományokkal rendelkezõ német gyár elõírásait. Megkezdõdött az elsõ saját márka, az Ilzer sör palackozása is.
NEFAG Zrt. Monori Erdészete
A szolnoki székhelyű NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság az ezredfordulón ünnepelte fennállásának 50. évét. A társaság mintegy 31 ezer hektár állami erdő kezelését végzi Pest megye déli részén és Jász-Nagykun-Szolnok megye egész területén. Tevékenységünket három egység: a Szolnoki Erdészet, a Pusztavacsi Erdészet, a Monori Erdészet működése révén látjuk el.
KÖVÁL Közüzemi és Vállalkozási Részvénytársaság
2200 Monor, Kossuth L. út. 147.
Adószáma: 10717422-2-13
OTP szám: 11742056-20051912
Fõ tevékenység: víz-csatornaszolgáltatás
Egyéb tevékenységek:
*köztisztaság, hulladékgazdálkodás
*közterület fenntartás, ingatlankezelés
*piacüzemeltetés, egyéb kommunális tevékenység
Elérhetõségek:
telefon: központi telephely: 06/29-411-309
vízmûtelep: 06/29-412-372
szennyvíztelep: 06/29-412-264
telefax: 06/29-611-300
email: kovalrt@enternet.hu
Vezetés:
Takács Endre elnök-igazgató
Kéri Sándorné fõkönyvelõ
Artzt Sándor fõmérnök
Gödöllõ és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület
A vendégszeretõ házigazda örömével nyújtom át Önöknek Gödöllõ és Környéke Regionális Turisztikai Egyesület programajánlatát.
Bízom abban, hogy évrõl évre egyre gazdagabb turisztikai programokat kínálunk a hozzánk látogató, kulturális-, zenei-, hagyományõrzõ élményekre fogékony, kikapcsolódni, szórakozni vágyó vendégeinknek. Egyesületünk 2006. évben ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját. Az évfordulóról méltó módon szeretnénk megemlékezni június 09-10-én a Gödöllõi Királyi Kastélyban és a Máriabesnyõi Kegytemplomban tartandó "Grassalkovich Kultúra- és Bor Ünnep" keretében...
Computer System Bt.
Cégünk 1991-ben - felmérve a fokozódó igényt a számítástechnikai termékek, szolgáltatások iránt - 2 fõvel alakult meg. Azóta eltelt évekre a dinamikus fejlõdés volt a jellemzõ, üzletünk ma hivatalos NOVELL ® és MICROSOFT ® területi képviselõ, viszonteladó.
Üzeletünkben a számítástechnikai eszközök, kellékek forgalmazása mellett vállaljuk számítógépek javítását, szervizelését, hálózatépítést, internet szolgáltatást. Üzletünk munkatársai a jövõben is magas minõségû termékekkel és barátságos kiszolgálással várják minden kedves jelenlegi és jövõbeni ügyfeleinket, vásárlóinkat.
Helló, Gyömrõ Alapítvány
Az Alapítvány célkitûzései:
Természeti értékeink megóvása, környezetünk emberibbé tétele, kulturális hagyományaink õrzése. Kiemelkedõen tehetséges fiatalok, sportcsapatok, kulturális csoportok és együttesek támogatása.
A lakosság egészségének megõrzése és az ifjúság egészséges nevelése érdekében a tömegsport támogatása.
Természetvédelmi, kulturális, oktatási és sport célok megvalósításáért tevékenykedõ személyek, közösségek, intézmények és gazdasági társaságok e célokhoz kötõdõ támogatása.
E célokhoz kapcsolódó eszközök beszerzése, vásárlása, adományozása. Bármilyen a fenti tevékenységet segítõ programok szervezése, kivitelezése.
Tételesen fel nem sorolt, de eszmeiségében a leírt célokkal egyezõ, vagy ahhoz közelálló minden tevékenység támogatása.
„Minden, ami a gyõzteseknek jár…” – már 15 éve
Ha szeretné tudni, hogy mi kell a sikeres embereknek, és hol terem a siker, akkor nézze meg hatalmas kínálatunkat, látogasson el hozzánk, rendelje meg termékeinket, legyen a GYÕZTESEK BOLTJA vásárlója!
Hiszen tudja: GYÕZTESEK BOLTJA – Minden, ami a gyõzteseknek jár.
www.fesztivalkalauz.hu címen mindenki ingyenesen felteheti programját, rendezvényeit.
Kiss Optika
2200 Monor Városi Piac 14.
- Sztk. vénybeváltás
- computeres szemvizsgálat
- kontaktlencse rendelés és illesztés
- szemüvegkészítés és javítás megvárható
Nyitva: hétköznap 08.30-17.00-ig.
szombat 08.30-12.00-ig.
Tel./Fax: 06-29-412-965
email: kissoptika@monornet.hu
"RIMA" Divatárú Üzlet
2200 Monor, Petőfi S. u. 13.
Tel./Fax: 06-29-411-967
Mobil:06-30-919-6838
Festékbolt Homoksori Kft.
Piramis 2200 Építőipari-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Tonerváros Kft.
Kínálatunkat olyan termékekbõl alakítottuk ki, amelyek segítik, gyorsabbá teszik az Önök munkáját. Több, mint 12 éves szakmai tapasztalatunk naprakészségét folyamatos továbbképzéseken biztosítjuk. Tintapatron, lézerkazetta és fénymásoló festék kínálatunkban az eredeti tonereken kívül, ahol tudunk, minõségi alternatív megoldást is megtalálja. Termékeinket megvásárolhatja személyesen, házhozszállítással illetve külön igény szerint postai utánvétellel. Az igényeikhez rugalmasan alkalmazkodó karbantartási és eseti javítási szolgáltatásaink lehetõvé teszik, hogy a leggyorsabban oldjuk meg a felmerülõ problémákat, hárítsuk el a hibákat, folyamatosan biztosítsuk a kellékanyagokat...
Fór Bt. Építőanyag Márkakereskedés
Téglák, cserepek, zsindelyek, hő- és vízszigetelők, gipszkartonrendszerek, Terranova, Ravkó, LB Knouf, vakolatrendszerek, fa és műanyag ajtók, ablakok, csempe és polisztirol ragasztók, üvegtéglák, tetőablakok, stb.
Fûri József víz-gáz és fûtésszerelõ
Kínai Árúk Boltja
Minden korosztálynak, mindenféle ruhadarab és lábbeli kapható. A megszokott régi áron!
Szeretettel várja régi és új vásárlóit Babika és munkatársai
2200 Monor Móricz Zs. u. 18.
Tel./Fax: 06-29-415-719
